Az elvárások feladása

Sokan vagyunk a világban és sokfélék. Mindannyian máshogy élünk, máshogy cselekszünk. Mások a szokásaink. Mindenki más és más. Ezen változtatni nem lehet. Nem lehetünk ugyanolyanok, nem gondolkodhatunk ugyanúgy. Ez tény, de sokan nem veszik ezt tudomásul. A saját maguk mintájára akarják formálni a körülöttük lévőket. Azt szeretnék, ha úgy gondolkoznának, ahogy ők.
Sokan az apró dolgokban vagyunk elveszve, a kis dolgoknak is hatalmas jelentőséget tulajdonítunk. Ha valami nem tatszik a másikban a mi kis normatívánk szerint megjegyezzük. Ha valaki nem úgy cselekszik, nem olyat mond, nem úgy mondja, felbosszantjuk magunkat és az illetőre fogjuk. Minden embernek meg van az igénye, ami szerint éli mindennapjait.
Nem olyan rég még én is elvártam dolgokat másoktól és az élettől. Természetesen most is még van pár dolog amin még nem változtattam.
Elvárjuk, hogy a másik hogy viselkedjen, hogy öltözzön, hogy üljön az asztalnál, hogy beszéljen, sb. Az elvárás egy méreg, megmérgezi az embert és ha nem ocsúd fel borzasztó dolgokra készteti. Igen, nem vagyunk hatással felette. Ha valaki nem úgy cselekszik mint ahogy mi elvárnánk, megharagszunk rá, ha valaki nem olyat mond nekünk mint, ahogy mi elvárnánk megsértődünk. Igazából, ez mind-mind tőlünk indul ki. Az elvárás iránti igényünktől nem tudunk szabadulni, Nekik ez természetes.
Ha elvársz dolgokat mástól, rendszerint tőled is el fognak várni ezt-azt. Ha hagyod és megbékélsz azzal a tudattal, hogy mindenki más, könnyen eleresztheted ezt.
Hogy hogyan tudunk megszabadulni ettől? Nem egyszerű, de nem is lehetetlen. Egyszerűen nem kell foglalkozni az ilyen dolgokkal. Eddig is csupán apró kis kellemetlenségek voltak ezek. (Kinek apró, kinek kinek hatalmas gond.)
Teszem fel elvárod, ha valakit előreengedsz az ajtón, nem köszöni meg. Bosszantó, hiszen téged úgy tanítottak, hogy igenis meg kell köszönni, ha téged előre engednek.. Elvárod mástól, hogy ugyanúgy cselekedjen, ahogy te tennéd.
Egy ismerősödnek segítesz, lehet hogy nem kért meg rá, de azt gondoljuk: ,, hogy lehet ilyen egy bunkó, hogy még meg sem köszönte", ha nem hálálta meg egy szóval sem.
Egy idő után azt vettem észre, ha nem foglalkozok ezekkel a dolgokkal, ha elfogadom azt a tényt hogy nem születtünk ugyanolyanoknak és ne várjam el másoktól hogy máshogy viselkedjenek teljesen a megváltozik minden. Olyan emberekkel találkozok akik, pl: megköszönik, hogy előre engedtem őket az ajtón, ha segítek nekik megköszönik, stb.
Ha elvárod mástól hogy szeressen, akkor elutasítod a szeretetet, hiszen ez nem így működik. Először szeretned kell hogy szeressenek. Először mindig adnod kell hogy kaphass.